GMP beszédészlelés- és megértés vizsgálata

A beszédészlelés, beszédmegértés komplex vizsgálata 3-13 év közötti gyermekek számára

Ahhoz, hogy a gyermek megfelelően tudja elsajátítani és használni az anyanyelvét, ahhoz három fontos folyamatnak kell hibátlanul működnie: a hallásnak, az észlelésnek és a megértésnek

A beszédészlelés, vagy más néven beszédpercepció az a készség, ami lehetővé teszi, hogy a gyermek beszédhangokat, hangkapcsolatokat és hosszabb hangsorokat felismerjen, illetve azokat képes legyen megismételni. Az iskolában nehézség nélkül tudja azonosítani majd összeolvasni a betűket, képes jó technikával olvasni és idegen nyelvet tanulni. Természetesen alapvető feltétele az ép hallás, ám az ép hallás önmagában még nem elég! 

A beszédértés jelenti a szavak, szókapcsolatok, mondatok és szövegek megértését. Tehát a gyermek érti a szavak jelentését, megérti, amire kérik vagy amit mesélnek neki és később érteni fogja azt is, amit ő maga olvas.

Ha ezeken a területeken zavar áll fenn, akkor nehezítetté válik a hangok, hangsorok felismerése, valamint a szavak, mondatok és közlések jelentésének, tartalmának megértése. 

Kiknek ajánlott a vizsgálat?

Mivel a gyermekek beszédfeldolgozási folyamatainak megfelelő működése elengedhetetlen a tiszta, ép beszédhez, valamint az olvasás és írás elsajátításához, ezért a vizsgálatot kiemelten ajánlom az 5-7 éves korosztálynak, középső- és nagycsoportos óvodásoknak, iskolába lépés előtt álló gyermekeknek. 

Ha gyermeke sokszor visszakérdez, nehezen tanul mondókát, verset, gyakran nem tud odafigyelni, nem szereti a mesehallgatást vagy nem érti a mese lényegét, szegényes a szókincse vagy nehezen hívja elő a szavakat, akkor mindenképpen érdemes ezt a vizsgálatot elvégeztetni.

A vizsgálat folyamata

A vizsgálatot megelőzően javasolt egy fül-orr-gégészeti és egy audiológiai vizsgálat elvégzése.

Szükséges továbbá egy anamnézis lap kitöltése, amelyet a vizsgálat előtt küldök ki a szülő részére.

A tesztfelvétel sorrendje mindig a gyermek aktuális figyelmi és pszichés állapotához, valamint együttműködési készségéhez igazított, így a teszt kellőképpen változatos és nem unalmas a gyerekek számára.

A teszt részpróbái vizsgálják a beszédészlelést-és megértést , az emlékezetet, az agyfélteke-dominanciát, a centrális működést és a kezességet.

 

Szolgáltatások:

Pszichológiai Diagnosztika
Pszichológiai Tanácsadás
Pszichoterápiák
Logopédiai diagnosztika
Logopédiai terápiák

Kapcsolat:

06-30-4877344
r.eszter11@gmail.com
Piliscsaba, Kálvária utca 

Rátkai Eszter Terápiák

Szakértői kezekben:
Pszichológia, logopédia
Egyéni és csoportos fejlesztés

Hírlevél